Törökbálint hírportálja

  

Programajánló

November 2019
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Belépés

Objektíven a lehetséges alpolgármesterekről

2019. október 13-a óta nagyon sok idő telt el, a háttérben mindenféle egyezkedés megy az alpolgármester személyét, személyeit illetően. Természetesen a polgármester legfőbb bizalmasának a saját oldaláról szeretne alpolgármestert, míg az ellenzéki vezető szerint az ő frakciója a legnagyobb, így őt illeti az egyetlen alpolgármesteri tisztség. Lássuk a tényeket objektíven!

Megvizsgálva kizárólag a polgármester választás eredményét, egyértelműen kiderül, hogy a 8 választókörzetből 7 körzetben Elek Sándort akarták az emberek polgármesternek, és csupán egyetlen körzetben a 6-os számúban lett többsége Szőke Péternek. - A választókörzetekben összes polgármesteri szavazatokat megvizsgálva, itt is a legkisebb, mindössze 35 szavazatos többséget szerzett Szőke Péter.

Polgármester verseny körzetenként:

Elek 7 : 1 Szőke

Összesítve a szavazatokat, igaz más arányban, de megkapjuk, hogy a törökbálintiak kit is akartak, akarnak polgármesterüknek:

Polgármester verseny körzetenként:

Elek 52,14% : 41,61% Szőke

A választók több mint 11%-kal többen választották Elek Sándort polgármesternek, mint Szőke Péter. - Azaz, nem szeretnék sem polgármesterként, sem alpolgármesterként a hivatal élén látni.

Hogy mi vezetett mégis oda, hogy a Törökbálint Holnap Egyesületnek sikerült 5 egyéni képviselői helyet megszereznie? Oldalunkon jelen cikk keretein belül nem szeretnénk a kampányeszközöket elemezni, azt már megtették sokan mások. Hogy esetlegesen baj van a választási rendszerrel, azt jól mutatja, a mostani helyzet is, mivel ha az egyéni jelöltekre leadott szavazatokat összesítjük, akkor az alábbi eredményt kapjuk:

Egyéni jelöltekre leadott összesített szavazatok száma:

Egyéni képviselő
jelölő szervezete
Szavazatok
száma
Szavazati
arány
Fidesz jelöltjei 2579 47,14%
TH jelöltjei 2454 44,85%
MSZP jelöltjei 438 8,01%
  5471  

Tekintve, hogy a helyhatósági választásokon nem külön egyéni és listás szavazás van, hanem kizárólag egyéni, amit kiegészít egyfajta kompenzációs lista, ezért a mostani helyzet egyértelműen a választási törvény hibáira hívja fel a figyelmet, tekintettel az eredmény települési szinten nem tükrözi a valós választói akaratot. - Sajnos eme tényt el kell fogadnunk, de későbbiekre vonatkozóan elgondolkodtatásra ad okot.

Ha a valós választói akarat érvényesül és figyelembe vesszük az 5%-os küszöböt is, akkor a kompenzációs helyeket annak megfelelően kellett volna kiosztani, hogy azokkal városi szinten érvényesüljön a választói akarat. Ennek megfelelően az egyéni helyhez nem jutott, de bőven 5% felett teljesítő MSZP-nek 1 kompenzációs mandátumot kellett kapnia és nagyon helyesen kapott is. Ugyanakkor viszont, súlyos probléma, hogy bár az egyéni képviselő választáson a Fidesz és a TH közel azonos szavazatot kapott (a Fidesz többet), ennek ellenére a TH-nak több képviselője került be a testületbe, mint a Fidesznek. A kompenzációs helyeknek, mint a neve is mondja, kompenzálnia kellene az ilyen helyzeteket, és az egyéni képviselői helyek tekintetében 5-5-re kellett volna kompenzálnia az egyéni képviselők számát a Fidesz és a TH között. - De az jól látható, hogy a törökbálintiak nem kértek Szőke Péterből.

De akkor mégis, hogy lett az övéké a legnagyobb frakció? Ha lényegesen kevesebben szavaztak a TH jelöltjeikre, mégis hogy kerültek többségbe? Ezt rendkívüli mód jól prezentálja az egyéni képviselőkre leadott szavazatokat bemutató táblázat:

Választókörzet  Szavazatok száma   Szavazati arány %  
Fidesz jelöltje MSZP jelöltje TH jelöltje Fidesz-TH
differencia
Fidesz jelöltje MSZP jelöltje TH jelöltje Fidesz-TH
differencia
1. választókörzet  441  31  265  176 59,84%  4,20%  35,96%  23,88% 
2. választókörzet  241  49  311  -70 40,10%  8,15%  51,75%  -11,65% 
3. választókörzet  291  60  301  -10 44,63%  9,20%  46,17%  -1,53% 
4. választókörzet  345  68  278  67 49,93%  9,84%  40,23%  9,70% 
5. választókörzet  332  66  245  87 51,63%  10,27%  38,10%  13,53% 
6. választókörzet  303  53  350  -47 42,92%  7,50%  49,58%  -6,66% 
7. választókörzet  306  64  310  -4 45,00%  9,41%  45,59%  -0,59% 
8. választókörzet  320  47  394  -74 42,05%  6,18%  51,77%  -9,72% 

Jól látható, hogy az 5 nyert egyéni körzetből TH két körzetet csupán 4 és 10 szavazattal nyert meg, de ami ettől beszédesebb, hogy a 3. legkisebb aránnyal maga az egyesület vezetője tudott nyerni: az egyéni jelöltek között mindösszesen 47 szavazattal tudott diadalmaskodni Szőke Péter, de ami ettől is beszédesebb, az a polgármesteri jelöltekre leadott szavazatokban mutatkozik meg:

Polgármester jelöltekre leadott szavazatok száma a 6-os választókörzetben, Szőke Péter egyéni körzetében:

Elek 313 : 348 Szőke

Differencia: 35 szavazat!

A 6-os választókörzet volt az egyetlen, ahol Szőke Péter "győzedelmeskedni" tudott Elek Sándor felett. - Az összes többiben Elek Sándort választották a törökbálintiak polgármesternek. Ez az egyetlen körzetben megszerzett, kevesebb mint 5%-os előny pont ennek a körzetnek a képviseletére jogosítja fel Szőke Pétert, de azt bizonyosan nem alapozza meg, hogy egy legitim alpolgármester legyen.

 

De akkor ki vagy kik legyenek az alpolgármesterek?

Először is tisztában kell lenni azzal, hogy az alpolgármester, alpolgármesterek a polgármester legbizalmasabb emberei. Ugyanakkor fontos, hogy személyüket a választók is elfogadják. Megnézve a választási eredményeket, egyértelmű, hogy a korábbi alpolgármester, Földvári László egyértelműen megérdemelten kell, hogy folytathassa a munkáját, tekintve az egyéni jelöltek között a legnagyobb arányú győzelmet tudhatja maga mögött, közel 24%-kal verte meg ellenfelét, és egyben Elek Sándor bizalmi embere is, így mindkét kritériumnak megfelel a személye.

Természetesen őt kéne követnie a második legtöbb szavazatot kapó vagy második legnagyobb arányban győzedelmeskedő képviselőnek, vagy konszenzusként a legerősebb ellenzéki képviselőnek. A következő legtöbb szavazatot Géczy Krisztián gyűjtötte be a körzetében, aki szintén regnáló alpolgármester lehetne a fenti kritériumok miatt, de a szavazati arány alapján dr. Albert Gábort, a TH jelöltjét illethetné a második alpolgármesteri cím. Szintén a konszenzus jegyében, mint a TH legerősebb jelöltjének dr. Albert Gábornak járhat a második számú alpolgármesteri szék.

Attól, hogy valaki egy egyesület elnökeként és annak polgármester jelöltjeként indult, nem támasztja alá, hogy polgármesteri súlyos veresége esetén automatikusan ő legyen az alpolgármester. - Sőt: A választók egyértelműen kifejezték azon akaratukat, hogy Szőke Pétert nem kívánják a város élén, még annak helyetteseként sem látni.

Hogy mégis hogy juthattunk erre a helyzetre, hogy a Fidesz ugyan erősebb, mégis konszenzust kell keresni?

Egyrészt már rámutattunk a kompenzációs rendszer hibáira, de szintén ide vezetett az is, hogy a TH jelöltjei két körzetben is mindösszesen 4, illetve 10 szavazattal nyertek. - Mindkét körzetben jelentős számú érvénytelen szavazat volt. Hogy miért nem volt újraszámlálás? Jó kérdés.

Albert Gáborról mindenki tudta, hogy erős jelölt Annahegyen és Úliget területén, sokat is tett a győzelméért, és ezt úgy beállítani, hogy ennek a körzetnek a győzelme a TH győzelme, nagy hiba. Ez Albert Gábor győzelme.

Hogy Turai Tamás nyerni tudta a 8. választókörzetet, két oka van: egy nagyon agyafúrt kampány, ami működött, és az édesapja neve. - Pont. De nem a TH!

Szőke Péter pedig... Hát: ha szűken is, de hozta a saját lakóhelyének a körzetét...

Ha a Testület megszavazza Szőke Pétert, akár csak második alpolgármesternek is, az a választók arcul köpése lesz!

 

Hozzászóláshoz jelentkezz be!