Törökbálinton idén másodszor volt közmeghallgatás, tekintve egy már volt tavasz végén, nyár elején is, illetve most, a megszokott időpontban. Az érdeklődés alacsony volt, a felvetett téma is kevés volt, de az kellően velős délután 5-től, este 8-ig...
Újabb közlekedési fejlesztés Rudák-telepen!
Újabb hosszas egyeztetés ért be: 2024. április 7-étől (vasárnaptól) két további 88A jelzésű autóbusz közlekedik a Márta utca végállomásig, amivel jelentősen javul a hazajutás Rudák-telep és így Annahegy felé is.
- Találatok: 993
Nagypénteken is lesz piac!
Többen érdeklődtek tőlünk is, hogy nagypéntekre való tekintettel a piac nyitva lesz-e pénteken. Örömmel jelenthetjük be, hogy a Törökbálinti Piac a húsvéti ünnepek alatt módosított nyitva tartással várja a kedves vásárlókat.
- Találatok: 651
Felső-Pistály területén a vízhasználók számára kellemetlen árváltozás érkezett
A korábbi 198,5 forintos köbméterenkénti ár helyett, most 576 forintot számláz az Önkormányzat a lakosságnak. Azonban érdemes megérteni, hogy a város azon az áron tud továbbszámlázni, amelyen maga is kapja a szolgáltatást.
- Találatok: 532
Jó hír a buszjegyekről, de csak a teljes siker után állok le!
Elsőként jeleztem Elek Sándor törökbálinti polgármester úr, és Pápai Mihály Gyál polgármestere és a FAÖT elnöke felé, hogy az új vármegye bérlet bevezetése feketelevessel érkezik. Ezt a Volánbusz felé is jeleztem. Most egy jó hír már megérkezett!
- Találatok: 879